Menü Bezárás

Egyesületünk

Kolossa bácsi

Egyesületünk 1996-os alakulása Kolossa István (1935-2013) mesteredző nevéhez fűződik. A kezdetben úszóként versenyző Kolossa István vízilabda-játékosként és edzőként is sokat tett a sportért, utánpótlás-nevelőként fiatalok generációit tanította vízilabdázni. Vác városában szinte a semmiből teremtette meg és tette ismert sportággá mintegy 28 évvel ezelőtt a pólót, de számos más helyen, egyesületben is tevékenykedett. Igazi megszállott volt, a víz szerelmese. Tevékenységéért számos alkalommal elismerésben részesült, így például 2010-ben Vác Város Sportjáért kitüntetést kapott. A Váci Vízilabda SE az ő munkásságát ünnepeli a minden évben megrendezésre kerülő Kolossa Emléktornával.

Büszkék vagyunk rá, hogy hozzá méltóan tevékenykedünk mind a mai napig. Évről évre egyre kimagaslóbb eredményeket elérő utánpótlás csapataink kitartóan dolgoznak a vízilabda sportban való sikeres szereplésükért.

Szeretnénk Vácon egy biztos alapokra épülő, sikeres utánpótlás bázist létrehozni és az itt sportoló gyerekek közül reményeink szerint a jövő olimpikonjai számát is gyarapítani tudjuk. Minden évben újult erővel vágunk neki munkásságunknak, hogy álmainkat megvalósíthassuk

Szeretnénk Kolossa István bácsi álmait tovább fokozni és sikeresen megvalósítani! Mert nem szabad elfelejteni – amit egy nagyszerű ember mondott -, egyesületünk jelmondatát:

"A CSAPATSZELLEM TESZ IGAZÁN NAGGYÁ!"

Edzőink

Marnitz Miklós

elnök

+36 20 926 6766

Binder Szabolcs

utánpótlás vezető, edző

+36 70 776 6407

Kuncz Tamás

edző

+36 20 980 6666

Csák Marcell

edző

+36 30 574 6413

Páros Anikó

úszásoktató

+36 70 776 6408