Országos Gyermek-Serdülő-Ifjúsági Bajnokság, A2 Keleti csoport, VI. forduló, 2019.11.17., Hódmezővásárhely

Vasárnap a közeli Hódmezővásárhelyre látogattunk, az országos utánpótlás bajnokságok A2 csoportjának soron következő fordulójára. Foghíjas kerettel érkeztünk, a gyermek és az ifjúsági korosztályban is több játékosunk távolléte mellett kellett a lehetőségekhez mérten a legjobban teljesítenünk.

A gyermek mérkőzés hatalmas fordulatokat hozott, a második negyed derekán már három góllal is vezettünk, de hamar elfogyott az előny, mi több, fordított az ellenfél, 9:6-ról kellett újra visszakapaszkodnunk, ami sikerült is, végül az utolsó másodpercben lőtt góllal egyenlítettünk. Következett a szétlövés, az első három kijelölt lövőnk értékesítette a büntetőjét, a másik oldalon Bonifác rögtön az első büntetőt védte, a további kettőt kapufára lőtték az ellenfél játékosai, így 3:0-ra nyerve azt az etapot megszereztük idei első győzelmünket a korosztályban. Mindezt úgy, hogy legmeghatározóbb játékosaink betliztek ezen a mérkőzésen, másoknak kellett átvenni a húzóember szerepét, meg is tették, Vince és Márkó mindketten maximumot nyújtottak, dicséret illeti őket. Kiemelném még a töpörtyűket is, a 2007-es születésű játékosainkat, akik hozták a tőlük elvárhatót, hellyel-közzel semlegesíteni tudták az ellenfél rájuk jutó játékosait. Gratulálok a társaságnak az első (de biztosan nem utolsó) szezonbeli sikeréhez.

A következő, a serdülő mérkőzést jobb elfelejtenünk. Fásult, látszólag minden akaratot nélkülöző játékkal egy nálunk lényegesen szerényebb képességű ellenfelet győztünk le 7:5 arányban. A győzelemmel természetesen elégedett vagyok, azon nincs mit magyarázni, de a statisztika nem hazudik, ezt a mérkőzést ha 10 góllal nyerjük, sem lett volna nagy meglepetés. Ez a teljesítmény itt és most elegendő volt, de velünk azonos képességű csapatok ellen nem engedhető meg a most tapasztalt könnyelműség.

Az ifi meccsen az esélytelenek nyugalmával léptünk pályára, akárcsak az elmúlt héten. A különbség csupán annyi volt, hogy mindössze három ifi korú játékosunk méltóztatott megjelenni (respect nekik), zömében a már fáradt serdülő játékosainkkal kellett felvennünk a kesztyűt az ellenfél teljes ifi sorával. Figyelembe véve ezt a tényt, a 15:4-es vereség abszolút vállalható, lehetetlen küldetés volt semlegesíteni az ellenfél 2-3 bivalyerős, jó lövő adottságokkal rendelkező játékosát.

A mérkőzések jegyzőkönyvei:

http://www.waterpolo.hu/meccs/56505
http://www.waterpolo.hu/meccs/56673
http://www.waterpolo.hu/meccs/56841

Soma (bá)