Országos Fiú Gyermek Bajnokság, C csoport – Balatonfűzfő, 2019.01.27.

Múlt vasárnap, január 27-én Balatonfűzfőre utaztunk, folytatódtak az Országos Gyermek Bajnokság C csoportjának küzdelmei. Az őszi forduló lezárultával új kör kezdődött, ellenfelünk a Cápa VK együttese volt. Ismerve az ellenfél szerényebb képességeit (az őszi sorozatban egyszer már megmérkőztünk velük, s nagy arányú győzelmet arattunk) több 2004-es születésű, a korcsoportban meghatározó játékosunkat is itthon hagytam, hogy a fiatalabb játékosainknak maximális mennyiségű játéklehetőséget adhassak. Ezen a meccsen mutatkozott be az országos gyermek korosztályban egyik fiatal, 2007-es születésű tehetségünk, Angyal Szilárd, aki – nagy örömömre – sikerrel vette az “akadály”-t, az idősebb játékostársak abszolút befogadókészsége, segítsége mellett.

Könnyed, 24:1-es győzelmet arattunk, majd’ minden játékosunk tudott gólt szerezni, újabb sikerélmény volt ez a gyerekeknek. A lövőszázalékunk sajnos hagy némi kívánnivalót maga mögött, ezek a meccsek azok pedig, ahol teher, nyomás nélkül gyakorolhatunk bármit, hogy majd éles helyzetben is jól tudjunk teljesíteni. Meg kell tanuljunk teljes koncentrációval “jelen lenni” a könnyű meccseken is, ez mentális kérdés, ezzel kapcsolatban nekem van a több feladatom, mert a gyerekek technikai és taktikai felkészültsége adott ahhoz, hogy ezt megvalósítsák. De a győzelmet nem kell magyarázni, örülök a sikernek és gratulálok a gyerekeknek az elért eredményhez.

Soma (bá)