DVL Gyermek III. Bajnokság, B csoport – Császár-Komjádi Sportuszoda, 2018.12.01.

  1. december 1-én a Császár-Komjádi Sportuszodában zajlott le a DVL Gyermek III. Bajnokság (2006-os születésű gyermekek) B csoportjának 3. fordulója. A Budapesti Vízilabda Szövetség által kiírt König György Gyermek Bajnokság (2007-es születésű gyermekek) fordulójával való ütközés miatt a 2007-es játékosaink (köztük kapusunk) nélkül, s mindössze nyolc játékossal tudtunk csak megjelenni a Komjádiban.

Az első mérkőzésen, a III. Kerületi TVE csapata ellen ez még nem jelentett problémát, a csapat gerincét adó 2006-os születésű játékosaink “elvitték” a meccset, olyannyira, hogy a 15 gólos különbséget (amikor is a hivatalos mérkőzést berekesztik, s edzőmérkőzésként folytatódnak tovább az ilyen találkozók) a második negyed végével el is értük, a jegyzőkönyvben rögzített végeredmény 0:15 lett.

Második mérkőzésünket a valamelyest jobb játékerőt képviselő POLO SC együttese ellen játszottuk. Az első fordulóban elért 17:3-as győzelmünk már akkor sem tükrözte igazán a játék képét, annál a POLO SC lényegesen erősebb ellenfél. Ezt most meg is mutatta, küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak, gratulálok nekik a 10:9-es győzelmükhöz. Gratulálok, ellenére annak, hogy ezt a mérkőzést nem ők nyerték meg, hanem mi vesztettük el. 7:4-es vezetés után több elkerülhető gólt is kaptunk, de semmiképpen sem hibáztatom érte az abszolút kevés rutinnal rendelkező játékosainkat. Az viszont, hogy a korosztályban meghatározó játékosaink minimális számú kapura lövést jegyeztek (azokból is csak kis számú gólt érve el) már sokkal inkább lehet oka annak, hogy végül alulmaradtunk. Kiemelném viszont Imreh Vince játékát, aki hét próbálkozásból hatszor volt eredményes! Teljes kerettel felállva bizonyosan az első fordulóbelihez hasonló eredményt értünk volna el, de semmi nincs veszve, továbbra is toronymagas esélyesei vagyunk ennek a csoportnak.

Soma (bá)