DVL Gyermek I. Bajnokság, Felsőház – Balatonfűzfő, 2019.06.08.

A balatonfűzfői uszodában rendezték múlt hét szombaton a DVL Gyermek I. Bajnokság Felsőházának záró fordulóját.
Két meghatározó játékosunk – ujjsérülése okán – sajnos csak a nézőtérről szurkolhatott a csapatnak, de rajtuk kívül is voltak hiányzóink.

Ilyen körülmények mellett nem csoda, hogy nem tudtuk felvenni a versenyt Balaton VK együttesével az első mérkőzésen. A vége csúnya, 17:2-es vereség lett, pedig a szezon során többször is játszottunk velük kifejezetten éles meccseket.

A Kaposvár-Balaton VK elleni mérkőzés valamivel jobban sikerült, amennyiben 10 gól alatt tudtuk tartani ellenfelünket, ami részben azért a kaposvári edző kollegám folyamatos cseréinek is volt köszönhető. A 9:3-as vereség mindenesetre tisztesnek mondható.

Ahogy arra előzetesen is számítottunk, az ötcsapatos felsőházi csoport utolsó helyén végeztünk, a bajnok a Soproni VSE csapata lett, akiknek ezúton is gratulálunk. Játszottunk jó mérkőzéseket a szezonban (leginkább mikor a teljes keretünkkel álltunk fel), de sajnos kevés a játékosunk, és az alkalmankénti egy-két kiesőt nem tudtuk megfelelően helyettesíteni, így nagy pofonokba is sikerült beleszaladnunk.

http://waterpolo.hu/meccs/53042
http://waterpolo.hu/meccs/53044

Soma (bá)